Hát ha tényleg érdekel, először is biztos arra vagy kíváncsi, hogy hol születtem, meg jaj, milyen gyerekkorom volt, meg hogy a szüleim hogyan jöttek össze, mit csináltak addig, meg minden, szóval ilyen Copperfield Dávid-os hülyeségekre, csak hát ebbe én, tudod, nem mennék bele, az az igazság.

Két éve, tizenhat évesen olvastam először a Zabhegyezőt. A könyv maga tetszett, de úgy éreztem, mintha Holden rám öntötte volna mondanivalóját, nekem pedig nem volt lehetőségem felfogni, hogy mit akar az egész jelenteni.Emlékszem, mikor becsuktam a könyvet az első olvasás után: sokkoló volt, pedig nem is tudtam mi is volt olyan nagyon sokkoló. Ugyanezt éreztem az Egy különc srác feljegyzéseivel is, egyébként azt is tervezem majd újraolvasni. Ez az a két könyv, amihez úgy érzem nem voltam elég érett, de talán még most sem vagyok.

Mielőtt azonban belekezdenék a könyvről alkotott véleményem kifejtésébe, szeretnék pár szót ejteni magáról a fordításból. Ahogyan olvasgattam moly.hu-n véleményeket róla, sokakat felháborít, hogy megváltoztatták a címet és nem értik, miért kellett a mai szleng és nyelvi közegbe illeszteni a regényt. Szerintem nincsen semmi baj vele, sőt. Nem mondom, hogy Gyepes Judit fordítása rossz lenne, mert tényleg szépen fogalmaz és nagyon jó munkát végez, azonban előfordult velem, hogy nem értem. Ez persze azért van, mert már azokat a szavakat régen nem használjuk. Kétségtelen, hogy furcsa volt ezeket a modern szavakat egy olyan régi műben olvasni, mint a Rozsban a fogó, de igazából teljesen korrekt volt. A könyv eredeti nyelvén, angolul még mindig teljesen érthető, hiszen olyan szavakat használt, mint crap, illetve goddam, fuck, illetve megjelennek olyan kifejezések, mint give a damn, sőt önmagában a damn is sokat szerepel. Ez számunkra elég természetesnek hathat, azonban Salinger korában ez igencsak nagy újdonságnak számított. Így, mivel az eredeti még mindig nem elavult, azonban idővel Gyepes Judit fordítása annak számított, szükség volt erre. Az új fordításhoz adtak egy kis mellékletet, amiben a fordító, Barna Imre fejti ki ezt. A másik probléma maga a cím kérdése volt.
Mikor először olvastam a Zabhegyezőt, egyáltalán nem értettem a címet. Miért Zabhegyező? Értem, hogy van benne az a dalocska, de miért zabhegyező? Mi a jelentősége? A kötet eredeti címe Catcher in the Rye sem magyarázta meg a kérdést számorma, nyilván mert nem ismertem a regényben szereplő Burns verset eredeti nyelven. Felesleges lenn leírnom a cím keletkezésének történetét, helyette belinkelem a melléklet pdf linkjét, amiben le van írva. Viszont bemásolom a különbséget a két fordításból.

Lehet csak én voltam a hülye, de nekem nem volt értelmes a Zabhegyező megoldás. Igaz, tényleg sokkal jobban és kedvesebben hangzik, de szerintem a Rozsban a fogó jobban visszaadja az eredetit.

Szóval nekem semmi gondom nem volt a fordítással, sőt külön örülök is neki. Sokan felháborodtak meg nem tetszik nekik, azoknak valószínű nem is fog.

Akkor most nézzük a könyvet.

Mint minden regény után, amit elolvasok, ez után is utánanéztem molyon, pár véleményért. Meglepődtem, mennyi ember nem érti ezt a könyvet. Megjegyzem, én sem teljesen, de első olvasásra is tudtam, hogy ezzel várnom kell. Vannak könyvek, amiket nem lehet csakúgy elolvasni, vannak könyvek, amikhez idő kell, amiket át kell gondolni, érezni, átrágni, megemészteni és csak azután jöhet az ítélkezés. Na, Salinger műve is pont ilyen.

Most egyelőre tekintsünk el a mondanivalóról. A Catcher in the Rye minden tekintetben hatalmas újdonságnak és irodalmi újításnak számít. Előtte nem volt könyv, amiben trágár szavakat használta volna és ennyire hitelesen visszaadta volna a mindennapi beszédet. A mű egyáltalán nem cselekmény központú, azonban van egy-két fontosabb jelenet. Salinger elképesztően hitelesen ábrázolta Holdent, kétségtelenül remekelt abban, ahogyan belebújt ennek a tizenhét éves srácnak a bőrébe. A karakterrajz, amit megformált tényleg zseniális, kevés embernek sikerül tényleg ilyen hiteles karaktert alkotnia. A könyv olvasása során sokszor elfelejtettem, hogy nem Holden írta és hogy ez mind csak spekuláció,
Mint már említettem, első olvasáskor nem értettem, mit akart mondani Salinger. Úgy éreztem, mintha Holden a nyakamba öntötte volna az életét, azt a sok mindent amit el akart mondani. Borzasztó letargikus hangulatba kerültem a könyv miatt egyébként és hirtelen mindent én is utálni kezdtem.
Holden beteg volt - mentálisan beteg. Szeretném ezt az elején leszögezni. Sokan Holdent egy lusta, nemtörődöm, beképzelt, egyszerű lázadó gyáva alaknak tartják. Ezek az emberek vajon olvasták a könyvet? Lehet csak a vágy, hogy egyszer pszichológus legyek és ennek örömére eljátszottam a gondolattal, hogy Holden az én páciensem, de elkezdtem elemezni miközben olvastam. Számomra Holden semmi esetre sem volt gyáva. Egyszerűen csak elvesztette az öccsét, nem bízik az emberekben, mindenkit képmutatónak tart és álszentnek, mindenhol bűnt lát, az embereket rossznak és hülyének, és persze nem hallgatja meg soha senki. Emiatt persze hazudni is kezdett. Ezt le is írja, hogy ő olyan tökéletesen érteni. Holden nem találja a helyét a világban, amit utál, mert tele van elvárásokkal és ő persze utál ezeknek megfelelni, mindenhol felszínességet lát és... egyszerűen nem tudom megfogalmazni. Felesleges lenne, Salinger már megtette.
Azonban még pár dolgot szeretnék kiemelni. Antolini tanár úr olyan dolgokat mondott Holdennek, amiket szerintem mindenkinek tudnia kéne. Amik fontosak. Amik elgondolkodtatnak. Amik igazak.

Az éretlen ember arról ismerszik meg, hogy hősi halált halna az ügyéért, az érett meg arról, hogy egyszerűen csak élni akar érte.

Többek között rá fogsz jönni, hogy teelőtted másokat is felkavart és megrémített, sőt beteggé tett már az emberek viselkedése. Töltsön el izgalommal és lelkesítsen, hogy egyáltalán nem vagy ezzel egyedül. Sok-sok embertársadat fogta már el ugyanez az erkölcsi és szellemi felháborodás, ami most téged. Néhányuk szerencsére tanuságot is tesz küzdelmeiről. Te pedig tanulhatsz tőlük, ha akarsz. Ugyanúgy, ahogy egyszer majd, ha lesz mit, tetőled is tanulhat valaki más. Gyönyörűen működik ez oda-vissza.

Azon, hogy szerintem a vesztedbe rohansz, valami egészen sajátos, egészen borzasztó bukást értek én. A bukott ember ilyenkor még azt sem érezheti vagy hallhatja meg, ha puffan. Csak zuhan és zuhan. Olyan ember jár így, aki nem kaphatta meg a környezetétől azt, amit keresett. Vagy legalábbis amiről úgy hitte, hogy nem kaphatja meg. És ezért abba is hagyta a keresést. Úgy, hogy igazából el se kezdte. Érted?

Kedvenc idézeteim a könyvből:

Ha szép idő van, a szüleim gyakran kimennek a jó öreg Allie sírjához, és visznek virágot. Egyszer-kétszer elmentem velük, de aztán beszüntettem. Először is rossz volt abban a hülye temetőben látni Allie-t. Hogy körül a halottak, sírkövek, meg minden. Ha süt a nap, még nem is olyan rémes, de kétszer – kétszer! – akkor voltunk kinn, mikor éppen esni kezdett. Iszonyú volt. Esett az eső a sírjára, esett a fűre a hasán. Mindenre esett. A látogatók mind ész nélkül rohantak a kocsijukhoz. Ez az, amitől majdnem kiborultam. A látogatók elszaladhatnak a kocsijukhoz, bekapcsolhatják a rádiót, meg minden, aztán elmehetnek valami jó helyre ebédelni – mindenki, csak Allie nem. Ezt nem bírtam elviselni. Tudom, hogy csak a teste van a temetőben, a lelke az égben van, meg a többi link sódert is, mégse bírtam elviselni. Bár ne lenne ott. Te nem ismerted Allie-t. Ha ismerted volna, értenéd, mit gondolok. Ha süt a nap, nem olyan rossz, de a nap csak akkor süt ki, amikor akar.

A legjobb az volt abban a múzeumban, hogy mindig minden ugyanott van. Hogy nem mozdul senki. Hogy százezredszerre is azt láthattad, hogy az eszkimó épp most fogott ki két halat, a madarak javában húznak dél felé, a szép agancsú, szép karcsú lábú szarvasok még mindig isznak a tócsából, és az a csupasz mellű indiánnő ugyanazt a takarót szövi még mindig. Nincs változás. Csakis te leszel más. 

Játék ám, ezt, ni. Még hogy játék! Aki nagymenőkkel van, annak naná, hogy játék, ezt elismerem, persze. De a másik oldalról nézve, ahol nincsenek nagymenők, hol a játék? Sehol. Nincs játék.

Nem tudok többet írni a könyvről. Erről a könyvről nem írni kell, hanem elolvasni.

Úgy értem, féltél-e már attól, hogy minden menthetetlenül elrohad körülötted, hacsak nem csinálsz sürgősen valamit?

I mean did you ever get scared that everything was going to go lousy unless you did something?